A tetőjavítás szükségének gondolatát nem csak a repedt, törött cserepek látványa, a beázás vagy a penészesedés vetheti fel. A téli időszakban megnövekedett fűtési költségek, a nyári fullasztó meleg a szobákban nem feltétlenül a nyílászárók hibájából fakad – lehet tetőszigetelési probléma is. A szigeteléssel kapcsolatos problémák a legtöbb esetben jelentős energiaveszteséggel járnak, nagymértékben megnövelik a havi kiadásokat.
Ami biztos, hogyha látványos a probléma, akkor a tetőjavítást nem szabad halogatni. A legtöbb tetőt érintő probléma gyorsan és költséghatékonyan orvosolható, viszont ha szűk időintervallumon belül nem szüntetjük meg, az további károkat okozhat. Egy repedés, törés okozta beázás például könnyen korhadásnak indíthatja a faszerkezeteket, a falak átnedvesedhetnek, aminek a korrigálásának már jóval nagyobb költségvonzata van.
A penészesedés megoldását sem javasolt sokáig halogatni, hiszen többek között a gerendákban komoly károkat okozhat és nem utolsó sorban egészségkárosító hatása is van.
Tehát a legjobb, amit tehet, hogy a probléma észlelése után azonnal cselekszik.
A tetőjavítás költségeit sok minden meghatározza, kezdve a tető formájától, a felhasznált tetőfedőanyag típusán át, a szigetelés állapotáig, továbbá, hogy kell-e bontási munkálatokat végezni. Éppen ezért otthon ezt nagyon nehézkes szakértelem és tapasztalat nélkül megbecsülni. Bátran forduljon hozzánk, díjmentesen készítjük el felújítási árajánlatunkat.
Cégünk sok-sok éve foglalkozik tetőjavítással, tetőfedéssel és bádogos munkákkal. Munkánkat szakszerű tervezés, profi, magas színvonalú, precíz kivitelezés jellemzi. Nagy hangsúlyt fektetünk a minőségi alapanyagok kiválasztására, felhívjuk megbízóink figyelmét az egyes anyagok tulajdonságaira, amely alapján könnyedén hozhatják meg döntésüket. Szakértő csapatunk kiváló szakemberekből áll és minden esetben garanciát vállalunk az általunk végzett munkára.
Legyen szó bármilyen tetőtípusról, forduljon hozzánk bizalommal! Akár új tető, akár tetőjavítási munkálatok, mi gondoskodunk róla, hogy utána akár évtizedekig ne kelljen ismét szakembert hívnia!
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Tetőjavítás
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Tetőjavítás
Tetőfedés bádogozás országosan - Tetőfedő munkák kivitelezése -

Tetőfedő, tetőfedés - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -

Azonnali tetőfedés - Profi tetőfedő mester - tetőjavítás és tetőfelújítás nagy szakmai tapasztalattal -

Cserepeslemez tetőfedés - Minőségi tetőfedés és tetőfelújítás cserepeslemez fedéssel, akár 10 év garanciával. -

Azonnali tetőfedő - Tető beázás megszüntetése korrekt áron -

Cserepeslemez tetőfedő - Tetőfelújíás cserepeslemezzel - Garantáltan a legjobb áron -

Azonnal tetőfedés - Tetőfelújítás Cserepeslemezzel - Cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfelújítás cserepeslemez - családi ház tetőfelújítása cserepeslemezzel -

Cserepeslemez tetőfelújítás - Tetőfelújítás cserepeslemezzel - Kedvező áron -

Tetőfedés cserepeslemez - Tetőfelújítás, tetőcsere - Tetőfedések széles választéka. Tetőfelújítás, terasz és elő tetők készítése garanciával. -

Tetőfedő cserepeslemez - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -

Profi bádogos munkák készítése országosan Tetőfedő Bádogos Mester -

Tetőfedő Bádogos - Garantáltan a legjobb áron - Minőség és Precíz Munka -

Tetőfedő Bádogos - Minden típusú tetőt vállalunk -

Lemezes és cserepes tetőfedéseket, tetőfelújításokat vállalunk, akár rövid határidővel is. -

Profi tetőfedés és ácsmunka - Tetőfedés és bádogos munkák garanciával -

Tetőfedés rövid határidővel is - Családi házak és kerti építmények tetőfedését vállaljuk, akár rövid határidővel is -

Tető javítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -

Tetőjavítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -

Tetőfedő - tetőfedő árak - ács tetőfedő - tetőfedő bádogos -

Tetőfedő árak - tetőfelújítás 2021 - tetőfelújítás 2022 -

Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Tetőjavítás
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Tetőjavítás
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfedő árak - tetőfelújítás -

Cserepeslemez tetőfedő - tetőcsere - tetőfedés -

Cserepeslemez tetőfedés - tetőcsere - tetőjavítás -

Ács tetőfedő Tetőfedés - Tetőfedő Bádogos -

Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfedő tetőjavítás - cserepeslemez tetőfedés -

Lukrécia tetőfedő
A cserepeslemezről tudni kell, hogy felhasználhatósága igen gazdag – nem csak széles színskálából lehet választani, de mintázatok tekintetében is eltérnek egymástól. Éppen ezért választják sokszor műemlékek felújításánál is, hiszen tökéletesen idomul az épület homlokzatához és környezetéhez. Lehet modern, fiatalos, komoly megjelenésű és történelmi hangulatú – igények szerint alakítható.
Természetesen másodrangú a kinézet, de ha a tetőfedést cserepeslemezzel kívánja megvalósítani, akkor a szerkezeti tulajdonságokban sem fog csalódni.
Egy jól kivitelezett cserepeslemezes tető tartós, lényegében akár az épület teljes élettartamának végéig is elállhat – 40 – 50 évig. Jól ellenáll a természet erőinek – szélnek, hónak, UV sugárzásnak. Karbantartási igénye ebből kifolyólag igen csekély. Megjelenését tekintve a színe természetesen idővel megfakulhat, de alapvető szerepét továbbra is tökéletesen betölti.
A cserepeslemezről fontos tudni, hogy nem éghető, A1 tűzvédelmi osztályba tartozik, emellett pedig tökéletes a vízszigetelő képessége.
A tetőfedés cserepeslemezzel ráadásul más technológiákhoz viszonyítva igen gyorsan, könnyen kivitelezhető, akár közvetlenül a palára is felszerelhető. Ennek legfőbb oka, hogy a hagyományos cserépnek mindössze tizedét teszi ki a súlya (körülbelül 5kg/fm). Ez nem csak a gazdaságos szállítását teszi lehetővé, de dolgozni is könnyebb vele. Alakíthatósága szintén a jó tulajdonságai közé sorolható.
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedés bádogozás országosan - Tetőfedő munkák kivitelezése -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedés bádogozás országosan - Tetőfedő munkák kivitelezése -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő, tetőfedés - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő, tetőfedés - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Azonnali tetőfedés - Profi tetőfedő mester - tetőjavítás és tetőfelújítás nagy szakmai tapasztalattal -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Azonnali tetőfedés - Profi tetőfedő mester - tetőjavítás és tetőfelújítás nagy szakmai tapasztalattal -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Cserepeslemez tetőfedés - Minőségi tetőfedés és tetőfelújítás cserepeslemez fedéssel, akár 10 év garanciával. -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Cserepeslemez tetőfedés - Minőségi tetőfedés és tetőfelújítás cserepeslemez fedéssel, akár 10 év garanciával. -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Azonnali tetőfedő - Tető beázás megszüntetése korrekt áron -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Azonnali tetőfedő - Tető beázás megszüntetése korrekt áron -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Cserepeslemez tetőfedő - Tetőfelújíás cserepeslemezzel - Garantáltan a legjobb áron -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Cserepeslemez tetőfedő - Tetőfelújíás cserepeslemezzel - Garantáltan a legjobb áron -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Azonnal tetőfedés - Tetőfelújítás Cserepeslemezzel - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Azonnal tetőfedés - Tetőfelújítás Cserepeslemezzel - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfelújítás cserepeslemez - családi ház tetőfelújítása cserepeslemezzel -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfelújítás cserepeslemez - családi ház tetőfelújítása cserepeslemezzel -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Cserepeslemez tetőfelújítás - Tetőfelújítás cserepeslemezzel - Kedvező áron -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Cserepeslemez tetőfelújítás - Tetőfelújítás cserepeslemezzel - Kedvező áron -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedés cserepeslemez - Tetőfelújítás, tetőcsere - Tetőfedések széles választéka. Tetőfelújítás, terasz és elő tetők készítése garanciával. -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedés cserepeslemez - Tetőfelújítás, tetőcsere - Tetőfedések széles választéka. Tetőfelújítás, terasz és elő tetők készítése garanciával. -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő cserepeslemez - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő cserepeslemez - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Profi bádogos munkák készítése országosan Tetőfedő Bádogos Mester -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Profi bádogos munkák készítése országosan Tetőfedő Bádogos Mester -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő Bádogos - Garantáltan a legjobb áron - Minőség és Precíz Munka -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő Bádogos - Garantáltan a legjobb áron - Minőség és Precíz Munka -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő Bádogos - Minden típusú tetőt vállalunk -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő Bádogos - Minden típusú tetőt vállalunk -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Lemezes és cserepes tetőfedéseket, tetőfelújításokat vállalunk, akár rövid határidővel is. -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Lemezes és cserepes tetőfedéseket, tetőfelújításokat vállalunk, akár rövid határidővel is. -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Profi tetőfedés és ácsmunka - Tetőfedés és bádogos munkák garanciával -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Profi tetőfedés és ácsmunka - Tetőfedés és bádogos munkák garanciával -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedés rövid határidővel is - Családi házak és kerti építmények tetőfedését vállaljuk, akár rövid határidővel is -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedés rövid határidővel is - Családi házak és kerti építmények tetőfedését vállaljuk, akár rövid határidővel is -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tető javítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tető javítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőjavítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőjavítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő - tetőfedő árak - ács tetőfedő - tetőfedő bádogos -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő - tetőfedő árak - ács tetőfedő - tetőfedő bádogos -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő árak - tetőfelújítás 2021 - tetőfelújítás 2022 -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő árak - tetőfelújítás 2021 - tetőfelújítás 2022 -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfedő árak - tetőfelújítás -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfedő árak - tetőfelújítás -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Cserepeslemez tetőfedő - tetőcsere - tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Cserepeslemez tetőfedő - tetőcsere - tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Cserepeslemez tetőfedés - tetőcsere - tetőjavítás -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Cserepeslemez tetőfedés - tetőcsere - tetőjavítás -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Ács tetőfedő Tetőfedés - Tetőfedő Bádogos -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Ács tetőfedő Tetőfedés - Tetőfedő Bádogos -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő tetőjavítás - cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő tetőjavítás - cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Debrecen
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedés bádogozás országosan - Tetőfedő munkák kivitelezése -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedés bádogozás országosan - Tetőfedő munkák kivitelezése -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő, tetőfedés - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő, tetőfedés - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Azonnali tetőfedés - Profi tetőfedő mester - tetőjavítás és tetőfelújítás nagy szakmai tapasztalattal -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Azonnali tetőfedés - Profi tetőfedő mester - tetőjavítás és tetőfelújítás nagy szakmai tapasztalattal -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Cserepeslemez tetőfedés - Minőségi tetőfedés és tetőfelújítás cserepeslemez fedéssel, akár 10 év garanciával. -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Cserepeslemez tetőfedés - Minőségi tetőfedés és tetőfelújítás cserepeslemez fedéssel, akár 10 év garanciával. -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Azonnali tetőfedő - Tető beázás megszüntetése korrekt áron -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Azonnali tetőfedő - Tető beázás megszüntetése korrekt áron -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Cserepeslemez tetőfedő - Tetőfelújíás cserepeslemezzel - Garantáltan a legjobb áron -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Cserepeslemez tetőfedő - Tetőfelújíás cserepeslemezzel - Garantáltan a legjobb áron -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Azonnal tetőfedés - Tetőfelújítás Cserepeslemezzel - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Azonnal tetőfedés - Tetőfelújítás Cserepeslemezzel - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfelújítás cserepeslemez - családi ház tetőfelújítása cserepeslemezzel -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfelújítás cserepeslemez - családi ház tetőfelújítása cserepeslemezzel -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Cserepeslemez tetőfelújítás - Tetőfelújítás cserepeslemezzel - Kedvező áron -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Cserepeslemez tetőfelújítás - Tetőfelújítás cserepeslemezzel - Kedvező áron -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedés cserepeslemez - Tetőfelújítás, tetőcsere - Tetőfedések széles választéka. Tetőfelújítás, terasz és elő tetők készítése garanciával. -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedés cserepeslemez - Tetőfelújítás, tetőcsere - Tetőfedések széles választéka. Tetőfelújítás, terasz és elő tetők készítése garanciával. -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő cserepeslemez - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő cserepeslemez - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Profi bádogos munkák készítése országosan Tetőfedő Bádogos Mester -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Profi bádogos munkák készítése országosan Tetőfedő Bádogos Mester -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő Bádogos - Garantáltan a legjobb áron - Minőség és Precíz Munka -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő Bádogos - Garantáltan a legjobb áron - Minőség és Precíz Munka -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő Bádogos - Minden típusú tetőt vállalunk -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő Bádogos - Minden típusú tetőt vállalunk -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Lemezes és cserepes tetőfedéseket, tetőfelújításokat vállalunk, akár rövid határidővel is. -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Lemezes és cserepes tetőfedéseket, tetőfelújításokat vállalunk, akár rövid határidővel is. -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Profi tetőfedés és ácsmunka - Tetőfedés és bádogos munkák garanciával -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Profi tetőfedés és ácsmunka - Tetőfedés és bádogos munkák garanciával -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedés rövid határidővel is - Családi házak és kerti építmények tetőfedését vállaljuk, akár rövid határidővel is -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedés rövid határidővel is - Családi házak és kerti építmények tetőfedését vállaljuk, akár rövid határidővel is -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tető javítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tető javítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőjavítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőjavítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő - tetőfedő árak - ács tetőfedő - tetőfedő bádogos -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő - tetőfedő árak - ács tetőfedő - tetőfedő bádogos -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő árak - tetőfelújítás 2021 - tetőfelújítás 2022 -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő árak - tetőfelújítás 2021 - tetőfelújítás 2022 -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfedő árak - tetőfelújítás -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfedő árak - tetőfelújítás -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Cserepeslemez tetőfedő - tetőcsere - tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Cserepeslemez tetőfedő - tetőcsere - tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Cserepeslemez tetőfedés - tetőcsere - tetőjavítás -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Cserepeslemez tetőfedés - tetőcsere - tetőjavítás -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Ács tetőfedő Tetőfedés - Tetőfedő Bádogos -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Ács tetőfedő Tetőfedés - Tetőfedő Bádogos -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő tetőjavítás - cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő tetőjavítás - cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -
Lukrécia tetőfedő Homokkert
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Lukrécia tetőfedő Libakert