A tetőjavítás szükségének gondolatát nem csak a repedt, törött cserepek látványa, a beázás vagy a penészesedés vetheti fel. A téli időszakban megnövekedett fűtési költségek, a nyári fullasztó meleg a szobákban nem feltétlenül a nyílászárók hibájából fakad – lehet tetőszigetelési probléma is. A szigeteléssel kapcsolatos problémák a legtöbb esetben jelentős energiaveszteséggel járnak, nagymértékben megnövelik a havi kiadásokat.
Ami biztos, hogyha látványos a probléma, akkor a tetőjavítást nem szabad halogatni. A legtöbb tetőt érintő probléma gyorsan és költséghatékonyan orvosolható, viszont ha szűk időintervallumon belül nem szüntetjük meg, az további károkat okozhat. Egy repedés, törés okozta beázás például könnyen korhadásnak indíthatja a faszerkezeteket, a falak átnedvesedhetnek, aminek a korrigálásának már jóval nagyobb költségvonzata van.
A penészesedés megoldását sem javasolt sokáig halogatni, hiszen többek között a gerendákban komoly károkat okozhat és nem utolsó sorban egészségkárosító hatása is van.
Tehát a legjobb, amit tehet, hogy a probléma észlelése után azonnal cselekszik.
A tetőjavítás költségeit sok minden meghatározza, kezdve a tető formájától, a felhasznált tetőfedőanyag típusán át, a szigetelés állapotáig, továbbá, hogy kell-e bontási munkálatokat végezni. Éppen ezért otthon ezt nagyon nehézkes szakértelem és tapasztalat nélkül megbecsülni. Bátran forduljon hozzánk, díjmentesen készítjük el felújítási árajánlatunkat.
Cégünk sok-sok éve foglalkozik tetőjavítással, tetőfedéssel és bádogos munkákkal. Munkánkat szakszerű tervezés, profi, magas színvonalú, precíz kivitelezés jellemzi. Nagy hangsúlyt fektetünk a minőségi alapanyagok kiválasztására, felhívjuk megbízóink figyelmét az egyes anyagok tulajdonságaira, amely alapján könnyedén hozhatják meg döntésüket. Szakértő csapatunk kiváló szakemberekből áll és minden esetben garanciát vállalunk az általunk végzett munkára.
Legyen szó bármilyen tetőtípusról, forduljon hozzánk bizalommal! Akár új tető, akár tetőjavítási munkálatok, mi gondoskodunk róla, hogy utána akár évtizedekig ne kelljen ismét szakembert hívnia!
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Tető javítás - tetőfelújítás
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Tető javítás - tetőfelújítás
Tetőfedés bádogozás országosan - Tetőfedő munkák kivitelezése -

Tetőfedő, tetőfedés - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -

Azonnali tetőfedés - Profi tetőfedő mester - tetőjavítás és tetőfelújítás nagy szakmai tapasztalattal -

Cserepeslemez tetőfedés - Minőségi tetőfedés és tetőfelújítás cserepeslemez fedéssel, akár 10 év garanciával. -

Azonnali tetőfedő - Tető beázás megszüntetése korrekt áron -

Cserepeslemez tetőfedő - Tetőfelújíás cserepeslemezzel - Garantáltan a legjobb áron -

Azonnal tetőfedés - Tetőfelújítás Cserepeslemezzel - Cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfelújítás cserepeslemez - családi ház tetőfelújítása cserepeslemezzel -

Cserepeslemez tetőfelújítás - Tetőfelújítás cserepeslemezzel - Kedvező áron -

Tetőfedés cserepeslemez - Tetőfelújítás, tetőcsere - Tetőfedések széles választéka. Tetőfelújítás, terasz és elő tetők készítése garanciával. -

Tetőfedő cserepeslemez - Új tető építése, tető javítása, beázás megszüntetése akár azonnal -

Profi bádogos munkák készítése országosan Tetőfedő Bádogos Mester -

Tetőfedő Bádogos - Garantáltan a legjobb áron - Minőség és Precíz Munka -

Tetőfedő Bádogos - Minden típusú tetőt vállalunk -

Lemezes és cserepes tetőfedéseket, tetőfelújításokat vállalunk, akár rövid határidővel is. -

Profi tetőfedés és ácsmunka - Tetőfedés és bádogos munkák garanciával -

Tetőfedés rövid határidővel is - Családi házak és kerti építmények tetőfedését vállaljuk, akár rövid határidővel is -

Tető javítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -

Tetőjavítás - Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -

Tetőfedő - tetőfedő árak - ács tetőfedő - tetőfedő bádogos -

Tetőfedő árak - tetőfelújítás 2021 - tetőfelújítás 2022 -

Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Tető javítás - tetőfelújítás
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfelújítás -
Tető javítás - tetőfelújítás
Tetőcsere - tetőfedő - tetőfedő árak - tetőfelújítás -

Cserepeslemez tetőfedő - tetőcsere - tetőfedés -

Cserepeslemez tetőfedés - tetőcsere - tetőjavítás -

Ács tetőfedő Tetőfedés - Tetőfedő Bádogos -

Tetőfedő Bádogos - Tetőfedés - Cserepeslemez tetőfedés -

Tetőfedő tetőjavítás - cserepeslemez tetőfedés -

Donát tetőfedő
A cserepeslemezről tudni kell, hogy felhasználhatósága igen gazdag – nem csak széles színskálából lehet választani, de mintázatok tekintetében is eltérnek egymástól. Éppen ezért választják sokszor műemlékek felújításánál is, hiszen tökéletesen idomul az épület homlokzatához és környezetéhez. Lehet modern, fiatalos, komoly megjelenésű és történelmi hangulatú – igények szerint alakítható.
Természetesen másodrangú a kinézet, de ha a tetőfedést cserepeslemezzel kívánja megvalósítani, akkor a szerkezeti tulajdonságokban sem fog csalódni.
Egy jól kivitelezett cserepeslemezes tető tartós, lényegében akár az épület teljes élettartamának végéig is elállhat – 40 – 50 évig. Jól ellenáll a természet erőinek – szélnek, hónak, UV sugárzásnak. Karbantartási igénye ebből kifolyólag igen csekély. Megjelenését tekintve a színe természetesen idővel megfakulhat, de alapvető szerepét továbbra is tökéletesen betölti.
A cserepeslemezről fontos tudni, hogy nem éghető, A1 tűzvédelmi osztályba tartozik, emellett pedig tökéletes a vízszigetelő képessége.
A tetőfedés cserepeslemezzel ráadásul más technológiákhoz viszonyítva igen gyorsan, könnyen kivitelezhető, akár közvetlenül a palára is felszerelhető. Ennek legfőbb oka, hogy a hagyományos cserépnek mindössze tizedét teszi ki a súlya (körülbelül 5kg/fm). Ez nem csak a gazdaságos szállítását teszi lehetővé, de dolgozni is könnyebb vele. Alakíthatósága szintén a jó tulajdonságai közé sorolható.
Tetőfedés - Tetőjavítás - Ács munkák -
Donát tetőfedő Leányfalu