Egy kis energiatan és színhőmérséklet

Egy kis energiatan és színhőmérséklet

A két legismertebb elektromos fényforrás az izzólámpák között a hagyományos, legelterjedtebb, legolcsóbb volfrámizzó, valamint az erős fényéről ismert ehhez hasonló halogén izzó. A kérdés, hogy vajon melyiket érdemes megvásárolni imádott lámpánkhoz? Melyik rendelkezik kellemesebb fénnyel, melyik éri meg jobban?

Még mielőtt elkezdenénk megadni a kérdésekre a választ, fontos látnod, hogy melyik izzótípus pontosan mit jelent és mi jellemző a működésükre.

Mindkét izzótípus meleg fényű. Tehát kellemes hatást kölcsönöznek a helyiségeknek. Ám a halogén erős fényforrás és a jobb fényhasznosításának köszönhetően energiatakarékosabb a hagyományos izzónál.

Úgy is mondhatnánk, hogy a halogén a tökéletesített izzólámpa. A 20-30%kal magasabb hatásfokon dolgozó halogén a villanyszámlánkat is csökkenteni fogja. Éves szinten jelentős megtakarításról beszélünk. Ha tehát a kettő közül választhatunk, több érv szól a halogén mellett.

Hátránya, hogy sokak számára a fénye túlságosan erős. Meggondolandó tehát, hogy mondjuk az előszobába vagy a hálóba az éjjeliszekrényre érdemes-e ilyen erős fényforrást helyezni? Valakik számára nem zavaró, valakik számára azonban igen. Te mit mondasz a fent leírtak ismeretében? Volfrám vagy halogén a befutó nálad?



2 izzós spot fali lámpák 2 izzós spot fali lámpák 2 izzós spot fali lámpák LED izzós beépíthető lámpák LED izzós beépíthető lámpák LED izzós beépíthető lámpák Kristály beépíthető lámpák Kristály beépíthető lámpák Kristály beépíthető lámpák

Smarter lighting

Smarter lighting

Smarter 05-883 TAVEL Mennyezeti lámpa 05-883 Smarter 05-883 TAVEL Mennyezeti lámpa 05-883 Smarter 05-883 TAVEL Mennyezeti lámpa 05-883 Smarter 05-883 TAVEL Mennyezeti lámpa 05-883 Redo ELC 1104 70126 modern beépíthető spot lámpa / Redo / lámpák 70126 Redo ELC 1104 70126 modern beépíthető spot lámpa / Redo / lámpák 70126 Redo ELC 1104 70126 modern beépíthető spot lámpa / Redo / lámpák 70126 Redo ELC 1104 70126 modern beépíthető spot lámpa / Redo / lámpák 70126